"Szent József - a munkás"

Katolikus Férfiak Szövetsége

HU DE RO
Emeljétek fel (szíveteket) fejeteket!
Hadd lássák arcodat!

- Beszámoló 2009 -

A 2009-es évben a városháza hívta a szatmáriakat, hogy adják arcukat egy, a várost jellemző albumhoz. Nem tudom, hogy hány katolikus férfi válaszolt erre pozitívan, de a jelenlévőkre bízom, hogy eldöntse, hogy hány arcát tudja megmutatni egy magára többet adó, cselekvő katolikus férfi ma Szatmárnémetiben.

Sokfélék vagyunk. Vannak akik az imában való több elmélyülést igénylik, a spiritualitás jelenti nekik a valódi kiteljesedést. Van aki ennél többet nem is tehet, mert ágyhoz kötött, vagy mert lekötik a világi feladatok. Mások a kulturális értékek megőrzésében, terjesztésében, az emberek művelődésében érzik jobban otthon magukat, megint mások a praktikus, kézzel fogható tevékenységekben jeleskednek. Vannak közöttünk olyanok is, akik a férfilét kérdéseit boncolgatják, a férfivá válás útját egyengetik, a férfi küldetésének teljesítésében kisközösségeket hoznak létre.

Mint minden évben, az újévet szentségimádással kezdtük a Püspöki palota kápolnájában. Öröm együtt lenni évkezdéskor, imában, énekben, hálában és megújuló elhatározásokban, és olyan jó, ha ebben elkísérnek családtagjaink is.

Januárban rendhagyó szeretetszolgálati akcióra szántuk el magunkat: disznót vágtunk a Szent Rita napközi gyerekei javára, velük együtt, illetve Varga Péter mesterböllér vezényletével. A hagyományőrzésen és az adományozáson túl fontosnak tartottuk a közös munka örömét, mely mind a felnőttek, mind a gyerekek számára megtapasztalható volt.

Február 11.-n, a korábbi évekhez hasonlóan segítettük a betegek, idősek eljutását a Betegek világnapja alkalmából tartott Székesegyházi szentmisére, melynek során bekapcsolódtunk a főpapi imába, és ajánlottuk mi is a Reménysugár által segített rákbeteg gyerekeket és gondozóikat Isten oltalmába.

Szintén februárban szerveztünk a magyarországi testvérszervet, a Férfisátor létrehozójával és vezetőjével, Zöldy Pállal, illetve társai Feri és Vili hathatós segítségével 17-18 éves fiúk, illetve apák számára elvonulásos hétvégét Szokondon. Ezen a hétvégén is ősi formákat kerestünk, olyat ami maradandó, segíti fennmaradásunkat, és kereszténységünk megélését. Előrebocsátottuk, hogy minden férfi, legyen ő fiatal vagy korosabb, azt gondoljuk, hogy döntésképes és felelős a saját életéért. Ez pedig jó alkalomnak bizonyult, hogy ki-ki tudjon önmagának kérdéseket megfogalmazni, majd a választ is megtalálni, és mindez arra is szolgált, hogy kortól függetlenül megtehettük az első lépéseket egymás felé. E megalapozó tapasztalatok nélkül később nagyon nehéz lenne együtt haladni családban, közösségben. Meggyőződhettünk, hogy ez az elvonulás is követte a férfiak tradicionálisnak tartott, érettebbé válásának lépcsőfokait. Igazán az volt a jó, hogy bár még az első napon voltak, akik a világban megszokott álarcok mögé bújtak ("erős vagyok, okos, biztonságot teremtek, sok pénzt keresek", "nekem alkohol is kell a jó hangulathoz", "bárkivel kötekedhetem, mert ezt az arcomat akarja látni a környezetem, amikor rám néz"), a második nap, kivétel nélkül mindenki levetette maszkját, és megtörtént a kiengesztelődés. Csak ez lehet az alapja, kiindulópontja gerinces jövőnknek. Bővebben itt olvashatnak erről.

Március 8.-n Csíksomlyóra utaztunk öten és bekapcsolódtunk a Gyulafehérvári Egyházmegye által szervezett férfitalálkozóba és lelkigyakorlatba. Szénégető István atyának sikerült Erdély minden vidékéről megszólítani és elhívni kisebb-nagyobb férfiközösségek képviselőit. Az ima, valamint az őszinte beszéd, a tanúságtételek által sikerült az egymás iránti bizalmat erősíteni, és elhitetni, hogy van létjogosultsága közösségeinknek, szükséges a férfiakkal törődni, és fontos bízni Isten áldásában az ilyen munkára. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy ezzel nemcsak mi vagyunk így Szatmáron, hanem vannak hozzánk hasonlóak Erdély szerte, akikkel mindig jó találkozni, és nagyon könnyű velük beszélgetni, egymástól tanulni.

Március 15-én Darára mentünk és a nőnaphoz kacsolódva a Nőszövetségekkel közösen szentmisen vettünk részt és a mise után végigjártuk a keresztutat, melyre elhívtuk annak alkotóját és adományozóját Reiz József-et. A végén a helybéliek és Bodnár Imre barátai a böjthöz illőt és ízleteset főztek és láttak minket vendégül.

Március 19-én a „Szent József“ búcsút Aknasugatagon ünnepeltük, ahová immár hagyományszerűen meghív minket Tepfenhárt István atya és a helyi közösség. Miseszolgálatot vállaltunk a Szinovácz György által celebrált szentmisén és beszéltünk a jelenlévőknek a „Szent József”-i világnézetünkről. A helyszínen hallottunk egy családot ért káresetről (leégett a házuk), és kilátástalanságukról. Hazatértünkkor sikerült gyorsan halló fülekre és segítő kezekre találnunk: Poósz István – építőanyagokat, Tatár János – bútorokat, több család ruhaneműt és élelmiszereket adományozott. Mindehhez a Pink testvérek kamiont biztosítottak. Mire odaértünk, kiderült, hogy a helybéliek meg megszervezték magát az építkezést, így valóban hathatós összefogásban volt részünk.

A Férfiszövetség fennállása óta először vettünk részt névadónk ünnepnapján, Simon Attila plébános meghívására és Bodnár Imre közreműködésével a „Szent József – a munkás“ búcsún Pusztadarócon. Sokan családjaikkal jöttek, és hozták magukkal még unokáikat is. Megteszünk mindent, hogy ez 2010-ben is így legyen.

A tavaly is bekapcsolódtunk a Tihanyból induló, Csíksomlyóba tartó és Kárpát medence, magyarok lakta vidékeit bejáró, közösségeket összekapcsoló „Feltámadási menet”-be és szerveztük a megyénken átvezető részt. A vándorkeresztet Tiszabecsnél vette át Poósz István és Simpf Mihály, majd jól szervezett vándorút következet: Szatmárnémeti, Hildegárda -> Nagymajtényi emlékmű -> Domahida -> Kaplony -> Kálmánd -> Csomaköz -> Nagykároly, Kalazanci plébánia. Utunk során mindenhol népes tömeg fogadta a feltámadási jelet, imával és énekkel dicsőítették a feltámadt Krisztust, majd a szárnyaskeresztre felkötötték a közösség szalagját. Mindig felemelő érzés a keresztény magyarok nagy közösségének tagjának lenni és cselekvően éltetni az együvétartozást. 2010-ben is benne leszünk és már vannak is hozzá új ötleteink.

Minden hónap első keddjén rendszeresen megtartottuk a havi férfitalálkozóinkat, illetve csak nagyon indokolt esetben halasztottuk el legfeljebb a második keddre. Kétszer is volt vendégünk: Ft. Nagy Károly ferences atya Sebesről és Simon Attila, Pusztadarócról. Itt köszönöm meg Knecht Béla atyának, hogy találkozóinkra mindig készült alkalomhoz illő lelki táplálékkal és vállalta közösségünk egyfajta lelki vezetését.

Egy év kihagyás után újra díjaztuk a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont végzős fiúit példaértékű életvitelükért, majd a férfiak közösségéhez való hozzátartozásuk jeleként bőrövet ajándékoztunk nekik, és meghívást kaptak, hogy a Jézus Szíve búcsún ők vihessék a püspöki baldachint.

Gyakran kértek fel minket ünnepi misék szervezési munkájának segítésére: Úrnapi körmenet, Jézus Szíve búcsú, Romániai Püspöki Konferencia nagymiséje, Szeplőtelen Fogantatás ünnepe a Zárda-templomban. Bízunk benne, hogy sikerült mindig jól teljesíteni az elvárt dolgokat, melyet szívből köszönök mindenkinek aki eljött.

Július első hetében 3 fiatal egyetemista és egy tanár részt vett Sümegen, a Férfisátor által szervezett „Nomád vándorláson”, ezzel is edzve magukat tapasztalataik majdani, itthon esedékes átadására. Erre rövidesen sor is került, mert Szilágyi Norbert és Fülöp Tamás, akik ma még egyetemisták, lettek a segédjeim az Erdődhegyen szervezett „Fiúsátor”-táborban. Húsz (10-14 éves) fiú jött el és fogadta el, hogy másként vakációzik, mint ahogy a velük egykorúak szokták, és hagyta magát betörni olyan értékek mentén, mint a fafaragás, testedzés, ostor-csattogtatás, népdaltanulás, legényes néptáncolás vagy éppen a férfias, keresztény elmélkedések magukról, családról, lányokról, visszafogottság, becsületesség és gerincesség, túlélés.

Szeptember 17-25 között részt vettünk a XV. Schmochtitz-i Európai Katolikus Férfitalálkozón, mely idén egybeesett az "Unum Omnes" Világszövetség 3 évenként megszervezendő közgyűlésével is. Számos európai küldöttségen túl voltak vendégek Afrikából és Dél-Amerikából is. A felvetett témák foglalkoztak azzal az igénnyel, hogy mit tegyen a ma katolikus férfija, hogy visszatérjen a spiritualitás a világba, illetve mit tehet az apa és anya a családért, társadalomért és az egyházért. Emellett számos csoportmunka és plénumbeszélgetés volt a témák mentén, mely segített a résztvevőknek megismerni a különböző kultúrákból érkezők tapasztalatait és javaslatait a jövőbeni együttműködésre. Jó és hasznos tartozni egy igazán nagy világközösséghez és tudni, hogy vannak a világ különböző pontjain törekvő és cselekvő férfiszervezetek. Több közös akció és terv is született, illetve a Világszövetség megválasztotta a következő 3 évre az ügyvezető testületét.

Októberben ott voltunk Süveg György által a Háló találkozón. November 2.-n, Halottak Napján a Hídon túli temető papi sírkertjében Knecht Béla atya vezetésével együtt imádkoztunk az elhunyt papokért, püspökökért, virágot és égő gyertyát helyeztünk minden sírra.

Novemberben a Szentlélek Plébánia-napján főzés-szolgálatot vállaltunk és bízunk benne, hogy mindenkinek ízlett. Pár napra rá valami hasonlót tettünk, amikor a Lelkipásztori napok idején ebédlői felszolgálásban bizonyítottuk, hogy ránk mindig lehet számítani.

Különös köszönet illeti Simpf Mihályt, aki egész éven át hívta, buzdította a tagságot, személyes példájával járt előttünk, töretlenül segítette Tóth Pál Miklós kulturális ténykedéseit, még arra is futotta lankadatlan tenni akarásából, hogy Mikuláskor megszervezte Józsefházán a gyerekek megajándékozását. Isten fizesse meg jóságát, és adjon neki szervező társat a 2010-es évre.

A végére maradt, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik mellettünk álltak mindvégig, esetenként, vagy távol maradva betegségük vagy egyéb gondoktól akadályoztatva, mégis úgy éreztem, hogy sokan voltunk együtt imákban és szolgálatban. Köszönjük: Solomayer Sándor-nak, aki helyet ad próbálkozásainknak, tűri hóbortjainkat és szeretetével igazgatja törekvéseinket; Lupcsa András-nak, aki anyagi ügyeinknek jó gazdája, és tisztességgel, észrevétlenül tartja rendben számszerű kötelezettségeinket. Köszönöm mindenkinek, akiknek neveit hosszan lehetne sorolni, akik kisebb-nagyobb ügyekben segítettek, tanácsoltak vagy kritikát gyakoroltak, fő, hogy a megoldást tartották szem előtt.

Csoportokban zajló beszélgetéseink során egyre gyakrabban merül fel bennünk a gondolat, hogy mi lesz a következő nemzedékkel? Hogyan látnak ők bennünket, mi az, ami utánunk marad számukra? A dekonstruktív világban egyre több dolog csúszik ki a kezünkből s tehetetlenül nézzük a veszélyes folyamatokat. Mi az az érték, ami még a kezünkben van, s mi az, amit még megragadhatunk? Azt gondolom, hogy ilyen változó időkben, különösen válság ellen, közösségeket kell létrehozni, melyek alkalmat teremtenek a közös hálaadáshoz, együtt tervezéshez és cselekvéshez, meséléshez és kézművességhez, énekléshez és táncoláshoz. A válság: esély!

Ha az egyén csak a maga fejlődését tartja szeme előtt, az nem más mint egy öntudatlan, rákszerű növekedés a testben. Ha azonban tudatosan törekedünk arra, hogy közösségekbe tömörülve felfedezzük, hogy mi az igazán szükséges és jó arra, hogy az egész test harmonikus fejlődését szolgáljuk, ha odafigyelünk arra, hogy hogyan köszönünk és beszélünk, hogyan dolgozunk és játszunk, hogyan keresztelünk és temetünk, hogyan ünnepelünk és szórakozunk, hogyan szeretünk és élünk, akkor olyan kultúrát ápolunk, ami értékes és ami reménykeltő a jövő nemzedék számára.

Emeljük hát fel fejünket és mutassunk meg a világnak arcunkat, értékátmentő arcunkat!

 

Koczinger Tibor

Szatmárnémeti, 2010 február 2.-n

^ Fel ^
Nem állhatunk félre!
Tennünk kell egymásért, családjainkért, társadalmunkért!
> | < © www.htibi.ro > | < Az oldal elkészült 0.0038 másodperc alatt. > | < Valid CSS > | <